A változókorra jellemző testösszetétel-változás és hízás kedvezőtlen anyagcserehatásokkal jár, ami a kardiovaszkuláris kockázatot is növeli. Az időben megkezdett életmód- és szükség esetén gyógyszeres terápia a tünetek kezelésén túl a hosszú távú kockázatok csökkentéséhez is elengedhetetlen.

A női infertilitás vezető okának számító policisztás ováriumszindróma világszerte minden ötödik nőt érinti; a Nature Medicine-ben megjelent új eredmény a számos komorbiditással együtt járó kórkép terápiáját is előrevetíti.

A háziorvosok gyakran találkozhatnak a problémával: fertilis korú párnál csak nem akar beköszönteni a gyermekáldás, annak ellenére, hogy rendszeresen védekezés nélkül élnek házaséletet. Ha a sikertelen időszak meghaladja az egy évet (35 éves kor felett a hat hónapot), foglalkozni kell a meddőséggel. Megfelelő diagnózis és ennek alapján célzott kezelés hiányában a probléma spontán csak ritkán oldódik meg.

WHO 2-es típusú anovulációban az AMH-koncentrációk emelkedettek, ami úgy tűnik, hogy a kis preantrális és korai antrális folliculusok számának növekedésével függ össze, különösen PCOS eseteiben. Tekintettel arra, hogy az AMH-koncentrációk szorosan összefüggnek a petefészek működési zavarát tükröző egyéb klinikai, endokrin és ultrahang-paraméterekkel, az AMH segíthet a betegség súlyosságának megítélésében.

A szérum AMH-értékei kizárólag a petefészkek öregedésének előrejelzésére és a PCOS predikciójára használhatók a klinikai gyakorlatban. Az AMH önmagában nem elégséges az anovulációs infertilitás egyes típusainak pontos elkülönítésére.

A női infertilitás prevalenciája az életkor előrehaladásával rohamosan nő, 35−39 éves életkorban minden harmadik nőt érint, ugyanakkor sokan halasztják későbbre az első gyermekvállalást, nemritkán a 35 éves életkor utánra.

Az autoimmun pajzsmirigybetegség a reproduktív korú nők gyakori endokrin megbetegedése,  prevalenciája 5% és 15% között változik, azonban akár éveken át is rejtve maradhat.

A primer, praeantralis és kis antralis folliculusok granulosa-sejtjei által termelt anti-Müller-hormont (AMH) a petefészekrezerv markereként tartják számon.

Gyakran éppen a legkritikusabb fejlődési fázisban olyan egészségi problémák maradhatnak felismerés nélkül a serdülőkori anovuláció hátterében, melyek hosszú távú következményekkel bírnak.

Az első előzetes vizsgálatok felvetették, hogy az anti-Müller-hormon a petefészkek öregedésének markereként használható